From the verb kimegy (“to go out”).[1]
kimenet (plural kimenetek)
Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony) | ||
---|---|---|
singular | plural | |
nominative | kimenet | kimenetek |
accusative | kimenetet | kimeneteket |
dative | kimenetnek | kimeneteknek |
instrumental | kimenettel | kimenetekkel |
causal-final | kimenetért | kimenetekért |
translative | kimenetté | kimenetekké |
terminative | kimenetig | kimenetekig |
essive-formal | kimenetként | kimenetekként |
essive-modal | — | — |
inessive | kimenetben | kimenetekben |
superessive | kimeneten | kimeneteken |
adessive | kimenetnél | kimeneteknél |
illative | kimenetbe | kimenetekbe |
sublative | kimenetre | kimenetekre |
allative | kimenethez | kimenetekhez |
elative | kimenetből | kimenetekből |
delative | kimenetről | kimenetekről |
ablative | kimenettől | kimenetektől |
non-attributive possessive - singular |
kimeneté | kimeneteké |
non-attributive possessive - plural |
kimenetéi | kimenetekéi |
Possessive forms of kimenet | ||
---|---|---|
possessor | single possession | multiple possessions |
1st person sing. | kimenetem | kimeneteim |
2nd person sing. | kimeneted | kimeneteid |
3rd person sing. | kimenete | kimenetei |
1st person plural | kimenetünk | kimeneteink |
2nd person plural | kimenetetek | kimeneteitek |
3rd person plural | kimenetük | kimeneteik |
kimenet (not comparable)