Wikiszótár:héber átírás

Ezen az oldalon a Wikiszótár egyik irányelvét olvashatod. Az itt leírtak minden szerkesztő számára követendőek, de fontosabb a józan ész, mint a szabály betűje, és előfordulhatnak indokolt kivételek is. Ha módosítani szeretnél rajta, kérd ki mások véleményét a vitalapján!

A héber ábécé 22 mássalhangzóbetűből áll. Amikor a héber ábécéről beszélünk, akkor csak ezekre a betűkre gondolunk, az összes többi jel (a pontok) nem tartoznak bele az ábécébe, betűnek is csak ezeket nevezzük.

Eredetileg az s és az sz jelölésére csak egy betűt alkalmaztak (sin: ש), a ma őket megkülönböztető diakritikus pont későbbi fejlemény (sin: שׁ és szin: שׂ). A mai pontozatlan szövegekben a sin mindig jelöletlen, csak a szin kap pontot, középkori szövegben mindkettő jelöletlen. A betűk elnevezése egységes, a szefárd – askenázi – újhéber kiejtési különbségekkel magyarázható kisebb eltéréseknek (pl. jod / jud, cáde / cadi) nincs jelentősége (a fenti betűnevek az OH. 264. oldalán lévő táblázatot követik, amely Bányai Viktória és Komoróczy Szonja Ráhel munkáján alapul).

Amint a fenti táblázatban is látható, helyenként előfordul, hogy több betűhöz ugyanaz a hangérték tartozik, akárcsak a magyar j és ly esetében (az alábbiakban a modern izraeli hébert vesszük alapul). Az azonos hangértékkel rendelkező betűk az alábbiak:

Az alábbi táblázat alaki hasonlóság szerint rendezve mutatja be a betűket, hogy a szembeállítás révén a különbségeik jobban kitűnjenek. (Ezúttal talpas (serif), azon belül Times New Roman betűtípussal szerepelnek a betűk.)

A mássalhangzókat különféle közös tulajdonságaik alapján (melyek lehetnek nyelvtaniak vagy pusztán formaiak) a héber nyelvtan csoportokba sorolja. A héber elnevezések általában az egyes betűcsoportokból alkotott mozaikszavak, vagyis nem jelentenek semmit.

• kamnefec (végbetűk) – Öt betűnek – כ מ נ פ ץ k, m, n, p, c – külön szóvégi formája van, négyet az alapbetűk szárának lehúzásával, egyet (m) összezárásával kapunk. Elnevezése a belőlük alkotott כַּמְנֶפֶץ kamnefec betűszó. A végbetűk az óhéberben még nem léteztek.
• begadkefat-betűk – A ב ג ד כ פ ת b, g, d, k, p, t betűk, vannak kemény és lágy formáik, dáges lenét vehetnek föl.
• magánhangzóbetűk (mater lectionis) – A ה hé, ו váv és י jod bizonyos helyzetekben magánhangzókat jelöl. Ilyenkor nevük magánhangzóbetű (héberül אִמּוֹת הַקְּרִיָּה immót haqqərijjá olvasási anyák vagy anyabetűk). Az א álef is idetartozik, de á-ként való alkalmazása az arámban szokásos és nem a héberben.
• némabetűk – Azok a betűk, amelyeket az olvasás során nem kell kiejteni. Bármely betű lehet néma, ami nem kap magánhangzót vagy svát, a héberben ugyanis a szó utolsó mássalhangzóját leszámítva minden betű kell, hogy kapjon magánhangzót vagy svát. Ami nem kap, az abban a helyzetben az olvasás szempontjából nem létezőnek tekintendő. Elsősorban az álef tartozik ide (pl. a רֹאשׁ rós fej-ben, mert nincs magánhangzója, de a יֶאֱהַב je'ehav szeretni fog már nem, mert itt van magánhangzója; a יִשׁשָׂכָר jišśáchár Izsakhár-ban az שׁ š néma). A némabetűket a gondosabb kéziratok és kiadások ráfé-val jelölik.
• torokhangok (gutturálisok) – Az א ה ח ע álef, hé, chet, ajin és a ר res. Nem kettőzhetőek; szimpla svá helyett összetettet vesznek fel; környezetükben kedvelik az a-hangokat és amit lehet, arra is változtatnak. A res hol közéjük tartozik, hol nem.
• foghangok (dentálisok) – A ד ט ת d, ṭ, t betűk bizonyos helyzetekben felcserélődhetnek.
• sziszegők (szibiláták) – A ז ס צ שׁ שׂ z, sz, c, sz (ś), s betűk bizonyos helyzetekben felcserélődhetnek. Memóriaszavuk זַסְצַשׁ zaszcas.
• nyújtott betűk (litterae dilatabiles) – A legtöbb héber betű kinyújtható, ezt sorok végén alkalmazták, ha a sor üres lett volna (Héber elnevezése a leggyakoribb ilyen betűkből אֲהַלְתֶּם ahaltem)