csúnya

Hungarian

Of uncertain origin. Perhaps borrowed from a Turkic language before the times of the Hungarian conquest of the Carpathian Basin at the turn of the 9th and 10th centuries.^[1]

csúnya (comparative csúnyább, superlative legcsúnyább)

Inflection (stem in long/high vowel, back harmony)
	singular	plural
nominative	csúnya	csúnyák
accusative	csúnyát	csúnyákat
dative	csúnyának	csúnyáknak
instrumental	csúnyával	csúnyákkal
causal-final	csúnyáért	csúnyákért
translative	csúnyává	csúnyákká
terminative	csúnyáig	csúnyákig
essive-formal	csúnyaként	csúnyákként
essive-modal	csúnyául	—
inessive	csúnyában	csúnyákban
superessive	csúnyán	csúnyákon
adessive	csúnyánál	csúnyáknál
illative	csúnyába	csúnyákba
sublative	csúnyára	csúnyákra
allative	csúnyához	csúnyákhoz
elative	csúnyából	csúnyákból
delative	csúnyáról	csúnyákról
ablative	csúnyától	csúnyáktól
non-attributive possessive - singular	csúnyáé	csúnyáké
non-attributive possessive - plural	csúnyáéi	csúnyákéi

(Expressions):

^ csúnya in Zaicz, Gábor (ed.). Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (‘Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN. (See also its 2nd edition.)

csúnya in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (“The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language”, abbr.: ÉrtSz.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN
csúnya in Nóra Ittzés, editor, A magyar nyelv nagyszótára [A Comprehensive Dictionary of the Hungarian Language] (Nszt.), Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006–2031 (work in progress; published a–ez as of 2024).