First attested in 1750. enged (“to yield, permit, allow”) + -ékeny (adjective-forming suffix denoting ability or tendency)[1]
engedékeny (comparative engedékenyebb, superlative legengedékenyebb)
Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony) | ||
---|---|---|
singular | plural | |
nominative | engedékeny | engedékenyek |
accusative | engedékenyet | engedékenyeket |
dative | engedékenynek | engedékenyeknek |
instrumental | engedékennyel | engedékenyekkel |
causal-final | engedékenyért | engedékenyekért |
translative | engedékennyé | engedékenyekké |
terminative | engedékenyig | engedékenyekig |
essive-formal | engedékenyként | engedékenyekként |
essive-modal | — | — |
inessive | engedékenyben | engedékenyekben |
superessive | engedékenyen | engedékenyeken |
adessive | engedékenynél | engedékenyeknél |
illative | engedékenybe | engedékenyekbe |
sublative | engedékenyre | engedékenyekre |
allative | engedékenyhez | engedékenyekhez |
elative | engedékenyből | engedékenyekből |
delative | engedékenyről | engedékenyekről |
ablative | engedékenytől | engedékenyektől |
non-attributive possessive - singular |
engedékenyé | engedékenyeké |
non-attributive possessive - plural |
engedékenyéi | engedékenyekéi |